Na hlavný obsah

Eduard Heger

Hivatalosan is Eduard Hegert bízta meg az egészségügyi tárca vezetésével a köztársasági elnök
Otthon

Hivatalosan is Eduard Hegert bízta meg az egészségügyi tárca vezetésével a köztársasági elnök

Zuzana Čaputová államfő március 3-án Eduard Heger ügyvivő miniszterelnököt bízta meg az egészségügyi tárca vezetésével, miután visszavonta Vladimír Lengvarský megbízását. Heger előző nap közölte, a tárcát válságmenedzsment veszi át Michal Palkovič vezetésével, akit a jövő héten államtitkárrá neveznek ki.

Matovič: A választók nézete a döntő
Otthon

Matovič: A választók nézete a döntő

A politikusoknak elsősorban a választók nézeteit kell képviselniük. Szeptemberi előrehozott választást akarnak, nem fogunk akaratuk ellenében cselekedni – jelentette ki az OĽaNO elnöke, Igor Matovič, aki szeretné, ha ezt Zuzana Čaputová államfő is tiszteletben tartaná.

Sólymos: csoda, hogy ilyen ellenszélben Lengvarský eddig bírta
Otthon

Sólymos: csoda, hogy ilyen ellenszélben Lengvarský eddig bírta

„Szlovákiában úgy is nehéz reformokat megvalósítani, ha egy miniszter nem élvezi a teljes kormánykoalíció bizalmát. Ha még az a mozgalom se áll ki mellette, amelyik jelölte, akkor teljességgel lehetetlen” – fejtette ki Vladimír Lengvarský az egészségügyi tárca éléről történt távozásának margójára a parlamenten kívüli Szövetség OT-elnöke, Sólymos László.

Richard Raši bírálja, hogy államtitkár fogja vezetni az egészségügyi minisztériumot
Otthon

Richard Raši bírálja, hogy államtitkár fogja vezetni az egészségügyi minisztériumot

Richard Raši, a parlamenten kívüli Hlas-SD alelnöke, a törvényhozás egészségügyi bizottságának tagja bírálja, hogy államtitkár fogja vezetni az egészségügyi minisztériumot, és azt kérdezi, kié lesz majd a felelősség?

Heger: Michal Palkovič vezette válságmenedzsment irányítja az egészségügyet
Otthon

Heger: Michal Palkovič vezette válságmenedzsment irányítja az egészségügyet

Válságmenedzsment fogja irányítani az egészségügyi tárcát, Michal Palkovič első államtitkár vezetésével, aki az Egészségügyi Felügyeleti Hivataltól érkezik – jelentette ki Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter távozását követően Eduard Heger megbízott miniszterelnök.

Az ügyvivő miniszterelnököt állítja átmenetileg az egészségügyi tárca élére az államfő
Otthon

Az ügyvivő miniszterelnököt állítja átmenetileg az egészségügyi tárca élére az államfő

Zuzana Čaputová államfő ideiglenesen Eduard Heger megbízott kormányfőt állítja az egészségügyi minisztérium élére. Vladimír Lengvarský megbízatását március 3-án, pénteken délelőtt vonja vissza.

A helyreállítási terv pályázati eredményeinek közzétételét követeli Hegertől a Hlas-SD
Otthon

A helyreállítási terv pályázati eredményeinek közzétételét követeli Hegertől a Hlas-SD

A Hlas-SD szerint nem megfelelően megvalósított és nem is rendeltetésszerűen alkalmazott a helyreállítási terv, ezért felszólította Eduard Heger megbízott miniszterelnököt, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra a terv azon pályázati felhívásainak eredményeit, amelyekre 2022 decemberéig lehetett pályázni.

A kormányfőt és a távozni készülő egészségügyi minisztert is fogadja ma az államfő
Otthon

A kormányfőt és a távozni készülő egészségügyi minisztert is fogadja ma az államfő

Zuzana Čaputová államfő azután nyilatkozik az egészségügyi tárcával kapcsolatos további lépésekről, hogy a csütörtöki nap folyamán fogadja Vladimír Lengvarský megbízott egészségügyi minisztert és Eduard Heger megbízott kormányfőt.

Eduard Heger együttműködési ajánlatot tett Ján Budajnak
Otthon

Eduard Heger együttműködési ajánlatot tett Ján Budajnak

A megbízott környezetvédelmi miniszter úgy véli, hogy a jelenleg megbízott kormányfő tudja megakadályozni Robert Fico hatalomba való visszatérését.

Kész visszahívását kérelmezni Vladimír Lengvarský, aki Heger szerint néhány területen kudarcot vall
Otthon

Kész visszahívását kérelmezni Vladimír Lengvarský, aki Heger szerint néhány területen kudarcot vall

A Vladimír Lengvarský vezette egészségügyi minisztérium egyes területeken kudarcot vall - jelentette ki Eduard Heger megbízott miniszterelnök, miután a megbízott egészségügyi miniszter jelezte, hogy kész visszahívását kérni a posztról.

Legolvasottabb