Na hlavný obsah

Vladimír Lengvarský

Fico szerint Heger vezetésével sem lesz változás az egészségügyi tárcánál
Otthon

Fico szerint Heger vezetésével sem lesz változás az egészségügyi tárcánál

A Smer elnöke bírálatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a megbízott kormányfő a pénzügyi és az egészségügyi tárcát is vezeti.

Kórházfelújítási pályázatok: Heger górcsöve alá kerül Lengvarský
Otthon

Kórházfelújítási pályázatok: Heger górcsöve alá kerül Lengvarský

Eduard Heger kormányfő kikérte az egészségügyi miniszteri posztról frissen távozott Vladimír Lengvarský kézjegyével ellátott összes dokumentumot, beleértve a tárca honlapján közzétett, a transzszexuális felnőttek diagnosztizálásával és átfogó egészségügyi ellátásával kapcsolatos standard eljárásra vonatkozót is.

Hivatalosan is Eduard Hegert bízta meg az egészségügyi tárca vezetésével a köztársasági elnök
Otthon

Hivatalosan is Eduard Hegert bízta meg az egészségügyi tárca vezetésével a köztársasági elnök

Zuzana Čaputová államfő március 3-án Eduard Heger ügyvivő miniszterelnököt bízta meg az egészségügyi tárca vezetésével, miután visszavonta Vladimír Lengvarský megbízását. Heger előző nap közölte, a tárcát válságmenedzsment veszi át Michal Palkovič vezetésével, akit a jövő héten államtitkárrá neveznek ki.

Matovič: A választók nézete a döntő
Otthon

Matovič: A választók nézete a döntő

A politikusoknak elsősorban a választók nézeteit kell képviselniük. Szeptemberi előrehozott választást akarnak, nem fogunk akaratuk ellenében cselekedni – jelentette ki az OĽaNO elnöke, Igor Matovič, aki szeretné, ha ezt Zuzana Čaputová államfő is tiszteletben tartaná.

Sólymos: csoda, hogy ilyen ellenszélben Lengvarský eddig bírta
Otthon

Sólymos: csoda, hogy ilyen ellenszélben Lengvarský eddig bírta

„Szlovákiában úgy is nehéz reformokat megvalósítani, ha egy miniszter nem élvezi a teljes kormánykoalíció bizalmát. Ha még az a mozgalom se áll ki mellette, amelyik jelölte, akkor teljességgel lehetetlen” – fejtette ki Vladimír Lengvarský az egészségügyi tárca éléről történt távozásának margójára a parlamenten kívüli Szövetség OT-elnöke, Sólymos László.

Richard Raši bírálja, hogy államtitkár fogja vezetni az egészségügyi minisztériumot
Otthon

Richard Raši bírálja, hogy államtitkár fogja vezetni az egészségügyi minisztériumot

Richard Raši, a parlamenten kívüli Hlas-SD alelnöke, a törvényhozás egészségügyi bizottságának tagja bírálja, hogy államtitkár fogja vezetni az egészségügyi minisztériumot, és azt kérdezi, kié lesz majd a felelősség?

Heger: Michal Palkovič vezette válságmenedzsment irányítja az egészségügyet
Otthon

Heger: Michal Palkovič vezette válságmenedzsment irányítja az egészségügyet

Válságmenedzsment fogja irányítani az egészségügyi tárcát, Michal Palkovič első államtitkár vezetésével, aki az Egészségügyi Felügyeleti Hivataltól érkezik – jelentette ki Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter távozását követően Eduard Heger megbízott miniszterelnök.

Az ügyvivő miniszterelnököt állítja átmenetileg az egészségügyi tárca élére az államfő
Otthon

Az ügyvivő miniszterelnököt állítja átmenetileg az egészségügyi tárca élére az államfő

Zuzana Čaputová államfő ideiglenesen Eduard Heger megbízott kormányfőt állítja az egészségügyi minisztérium élére. Vladimír Lengvarský megbízatását március 3-án, pénteken délelőtt vonja vissza.

Frissítve Elfogadta Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter lemondását az államfő
Otthon Audio

Elfogadta Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter lemondását az államfő

Zuzana Čaputová államfő elfogadta Vladimír Lengvarský megbízott egészségügyi miniszter lemondását – jelentette be közös megbeszélésük után a leköszönő miniszter.

A helyreállítási terv pályázati eredményeinek közzétételét követeli Hegertől a Hlas-SD
Otthon

A helyreállítási terv pályázati eredményeinek közzétételét követeli Hegertől a Hlas-SD

A Hlas-SD szerint nem megfelelően megvalósított és nem is rendeltetésszerűen alkalmazott a helyreállítási terv, ezért felszólította Eduard Heger megbízott miniszterelnököt, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra a terv azon pályázati felhívásainak eredményeit, amelyekre 2022 decemberéig lehetett pályázni.

Legolvasottabb