Na hlavný obsah

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel

A parlament az állampolgársági törvénnyel foglalkozott, de a Szövetség szerint nem született megnyugtató megoldás. Robert Fico hatalmi visszaéléssel és korrupcióval vádolta meg Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminisztert. Igor Matovič újabb performansza, ezúttal az energiaárak problémáját oldaná meg rendhagyó módon a pénzügyminiszter.

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel

A Szövetség felszólította Zuzana Čaputová államfőt, hogy ne írja alá az állampolgárságról szóló törvény módosítását, és forduljon az Alkotmánybíróságához. A párt azzal érvel, hogy a módosítás elfogadása nem oldotta meg a 2010 óta tartó igazságtalanságot. A Szövetség az alkotmányra hivatkozik, amely kimondja, hogy senkit sem lehet akarata ellenére megfosztani az állampolgárságától.

Robert Fico hatalmi visszaéléssel és korrupcióval vádolta meg Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminisztert és a leváltását követeli. Ezügyben rendkívüli parlamenti ülést is összehívtak.

Robert Fico szerint Mikulec irányította a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség meggyanúsított nyomozóinak tevékenységét. A volt kormányfő állítja, hogy a belügyminiszter nemcsak tudott a nyomozók törvénybe ütköző viselkedéséről, hanem egyenesen ő irányította őket. A belügyminiszter ügyét ezen a héten kedden tárgyalja tovább a parlament.

A szlovák kormány és az ország meghatározó áramtermelői megegyeztek arról, hogy enyhítik a háztartások magas energiaárak miatt megugrott költségeit és befagyasztják a háztartási áram árát Szlovákiában. De az elképzelés kapcsán még várhatók további viták.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban