A hétfői napon eddig 59 kínai harci repülőgépet regisztráltak a tajvani hatóságok a légterük határainál.
A francia elnök úgy véli, hogy a jövőben megnyílhat a lehetőség a konfliktus diplomáciai lezárására.
A katonai manőverek komoly figyelmeztetésként szolgálnak a szigetország függetlenségére törekvő szeparatista erőknek - írta a kínai hadsereg szóvivője a közleményében.
A szankciók értelmében az érintett szervezetek vezetőire utazási tilalom vonatkozik, valamint tilos lesz kínai felekkel együttműködniük.
Hszi Csin-ping vállalta, hogy támogat minden erőfeszítést, amely a béke visszatérését célozza.
Emmanuel Macron francia elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint Kínának nagy szerepe van az ukrajnai béke megteremtésében
Az Európai Unió bízik abban, hogy Kína sem közvetlenül, sem közvetve nem szállít katonai felszerelést Oroszországnak.
Emmanuel Macron francia elnök április 6-án, csütörtökön találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
A NATO-nak újra kell gondolnia a Kínával kapcsolatos politikáját.
Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök telefonbeszélgetésükben abban állapodtak meg, hogy bevonják Kínát az ukrajnai háború befejezésének felgyorsításába - közölte az Elysée-palota.