A jövendő cseh államfő szerint Kína nem kompatibilis a nyugati demokráciákkal. Petr Pavel azt mondta, Csehország nem fogja homokba dugni fejét az elől, hogy Tajvantól gazdaságilag többet nyerhet, mint Kínától.
Kína szerint Petr Pavel a tajvani elnökkel folytatott telefonbeszélgetésével átlépett egy határt.
A végéhez közeledik Kínában a koronavírus-járvány jelenlegi hulláma, a kínai holdújév ünnepségei során sem emelkedett jelentősen a fertőzöttek száma.
Hatvan éve először csökkent Kína népessége. India hamarosan elorozza a világ legnépesebb országa címet.
Átadták csütörtökön a németországi Arnstadtban a CATL kínai akkumulátorgyártó társaság első európai üzemét.
Január 21-én kezdetét új év veszi Kínában, egészen pontosan a Nyúl éve. De hogy kapcsolódik ez A nő arcaihoz?
A Kyodo ügynökség jelentése szerint India máris a világ legnépesebb országa lett. A Reuters és az AP szakértőkre hivatkozva azt jósolja, hogy csak idén fogja megszerezni az első helyet.
Átszervezés miatt átadja az Ant Group pénzügyi-technológiai vállalat irányítását Jack Ma kínai milliárdos, az Alibaba kínai webáruház alapítója és volt tulajdonosa.
Válaszul arra, hogy Szöül korlátozásokat vezetett be a Kínából beutazó állampolgárok számára.
Az Európai Unió tagállamai szerdán megállapodtak abban: „határozottan támogatják”, hogy a Kínából érkező valamennyi utazót - állampolgárságtól függetlenül - kötelezzék egy negatív Covid-teszt bemutatására.