Na hlavný obsah

Simon Zsolt szerint az MKP platform miatt nem született egyezség a Szövetség és a Magyar Fórum között

Simon Zsolt szerint valószínűleg nem folytatódnak a tárgyalások a közös választási együttműködéséről a Szövetség és a Magyar Fórum között.

Simon Zsolt szerint az MKP platform miatt nem született egyezség a Szövetség és a Magyar Fórum között
Simon Zsolt Foto: TASR

A szlovák pártokkal azonban nem zárta ki az együttműködést. Simon a Pátria Rádió Reggeli című műsorában nehezményezte, hogy a pénteki tárgyaláson a Szövetség elnöke Forró Krisztián nem volt jelen, de a legerősebb platfom, az MKP sem képviseltette magát.

A politikus beismerte, hogy az esetleges közös lista első 15 helyéből 4 helyet kért a Magyar Fórum számára, amire a Szövetség nemet mondott. Arra a kérdésre, hogy akkor a Magyar Fórumnak több jelöltje lenne mint a Híd, vagy az Összefogás platformjának, Simon azt felete, őket nem érdeklik a párton belüli platformok, ők az egységes pártot nézik.

A Magyar Fórum elnöke azt is hangsúlyozta, nem a listás hely a fontos számára, mert ő személy szerint az SaS, vagy a Demokraták listáján is kaphatna helyet, de az a célja, hogy a fiatal magyar fórumos politikusokat bejuttassa a parlamentbe. Simon azt is elmondta, pártjának ajtaja nyitva áll a Szövetség azon tagjai előtt, akik esetleg átlépnének hozzájuk.

Forrás: Pátria Rádió

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban