Abban az esetben, ha az SaS párt távozna a kormánykoalícióból, Sulíkék biztosan nem támogatnának egy kisebbségi kormányt, véli Juraj Marušiak politológus.
Ma ülésezik a Szabadság és Szolidaritás párt Országos Tanácsa, amely során a párt eldönti, marad-e a kormánykoalíció tagja, vagy távozik.
Sulíkék azt szeretnék elérni, hogy a pénzügyminiszter távozzon a posztjáról.
Cigániková kijelentette, hogy megvan minden esély a határidők betartására.
A jogalkotási folyamat megsértésével vádolja Sulík a koalíciós partnereit.
Az SaS nem szándékozik kilépni a kormánykoalícióból - jelentette ki Anna Zermanová frakcióvezető az RTVS 5 perc múlva 12 című vasárnapi vitaműsorában.
„Az SaS ismét úgy döntött, hogy Igor Matovič pénzügyminiszter folyamatos támadásai miatt nem vesz részt a koalíciós tanács ülésein” – tájékoztatott Ondrej Šprlák, a párt szóvivője.
A pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a koalíciós partnerük egyességet kötött a Republikával és a Smerrel a szavazás előtt.
A pénzügyminiszternek sikerült maga mögé állítania 77 képviselőt. Az államfő várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordul.
Vélekednek az SaS képviselői, akik egyúttal felszólították a koalíciós képviselőket, hogy ne szavazzák meg a vétó elutasítását, amelyről a héten szavaz a parlament.