Szenteste, december 24-én több mint 1400 hívás érkezett. A legtöbb, mintegy 250, Kassa megyéből.
Az érintetteknek fegyvereiket a jogszabály hatályba lépésétől számítva egy éven belül el kell adniuk, vagy át kell adniuk a rendőrségnek.
Tájékoztatásuk szerint a küldemény típusa megegyezik a Spanyolországban talált levélbombákéval.
Az Advent elnevezésű akció fókuszában az ittas vezetés, rollerezés, és kerékpározás lesz, de ellenőrzik majd a közlekedők sebességét, valamint a gyalogosokra vonatkozó szabályokat is.
Jaroslav H.-t a bűncselekményből származó jövedelem legalizálásának különösen súlyos bűncselekményével is vádolják
A chip a személyi igazolvány tulajdonosának két ujjlenyomatát, illetve az arcképét tárolja, kódolt biometrikus adatok formájában.
Fokozott ellenőrzés várható az utakon.
Trinh Xuan Thanh vietnami üzletembert, a kínai kommunista párt tisztviselőjét állítólag 2017 júliusában Berlinből Vietnamba hurcolták el.
Az európai kokainkereskedelem egyharmadát ellenőrzése alatt tartó kartellt számoltak fel a hatóságok.
A hatékonyabb együttműködés kulcsa a hulladékgazdálkodás elektronizációja.