200 éve született Ipolyi Arnold egykori besztercebányai püspök.
A Galántai Honismereti Múzeum eseményei.
Mindhárom együttes: a Big Man Band, az Expired Passport és a História is hosszabb szünet után áll újra színpadra, és komoly terveik vannak a jövőt illetően.
Felnőtteknek szóló rajzkör indul a dunaszerdahelyi NFG klubban.
Október 18-a az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napja.
Szombaton került sor Komáromban, az Egressy Béni Városi Művelődési Központban a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj idei átadójára.
Akkora, mint egy felhőkarcoló, egy több száz méter átmérőjű óriási repülő szikla, amely hozzánk hasonlóan a Nap körül kering, csak nagyobb távolságra, és amely - bár kicsi az esély rá -, egyszer beleütközhet a Földbe.
Egy kis földsáv a Földközi-tenger mentén, kiterjedésre a Csallóköznél négyszer-ötször kisebb, de több, mint kétmillióan lakják, a Gázai-övezet így a világ egyik legsűrűbben lakott területének számít.
Környezetvédelem játékosan mindenkinek.
Új szlovák film a mozikban, amely az ügynökaktákkal foglalkozik.