Az utolsó hivatali látogatását kezdte meg hétfő este a távozó cseh államfő.
Vádiratot nyújtott be Andrej Kiska volt köztársasági elnök adóügyében, Minden második ember elégedetlen azzal, ahogy az Európai Unió eddig reagált az ukrajnai konfliktusra, Boris Kollár házelnök pedig magyar területi revíziót vizionált.
A volt államfő egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügy kapcsán.
A korábbi államfőt 2013-ban és 2014-ben elkövetett adócsalással gyanúsítják.