Na hlavný obsah

Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel

Továbbra is tart Matúš Šutaj Eštok vitája a pozsonyi városi bírósággal, a kormány az államapparátus karcsúsításával is spórolna, a Szövetség pedig megtalálta államfőjelöltjét.

Továbbra is csak úgy cikázik a labda a belügyminiszter és a pozsonyi városi bíróság között, Matúš Šutaj Eštok azonban ledolgozta a hátrányát, legutóbbi helyzetjelentésünk óta a meccs döntetlenre áll. Eközben a költségvetésen jelenleg is serényen dolgozó kormány, vélhetően az államapparátus karcsúsításával csökkentené a kiadásokat. A bökkenő csupán az, hogy hivatalnokok helyett bíráknak és ügyészeknek mondanának fel. A kormánykoalíció által okozott hangzavarba azonban néhány percig magyar szó is vegyült, ugyanis a Szövetség megtalálta az államfőjelöltjét.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban