Na hlavný obsah

Balett, tánc, színház – 2022/2023

Visszapillantás az elmúlt évad emlékezetes táncos produkcióira.

Hattyúk Tava, Kakukktojás 2, Kaffka, Murmurációk, Ketten, Nurejev, Carmina Burana – csak néhány cím az éppen búcsúzó színházi és táncos évadból. Az első, Covid utáni teljes évadból. Milyen volt ez az évad, mit hozott a hazai színpadokra, milyen témákat dolgoztak fel az egyes társulatok, járnak-e az emberek balettra manapság – mindezekről Lovász Attilával, az RTVS nemzetiségi műsorigazgatójával beszélgetünk, aki ifjú korában előbb versenytánccal, majd néptánccal foglalkozott, a konzervatórium nevelőtanáraként pedig gyermekként ismert meg ma már befutott, esetenként világszerte ismert művészeket.

A podcastból kiderül:

  • Miért nem láttuk az Ifjú Szivek társulatát Pozsonyban színpadra lépni az elmúlt évadban,
  • Milyen vezetőváltáson esett át a pozsonyi és a kassai nemzeti balett-részlege,
  • Miben különbözik szemléletében a két társulat,
  • Teltházasak voltak-e az idei balettelőadások,
  • Miért érdekes a pozsonyi Carmina Burana,
  • Kell-e, hogy folyamatosan műsoron legyenek a klasszikusok,
  • Milyen a kassai szerzői színházi irányzat,
  • Miért gyakoriak a külföldi művészek a hazai társulatok tagjai között,
  • Hol tart a hazai balettszakma.

Lovász Attilával, az RTVS nemzetiségi műsorigazgatójával Kuklis Katalin beszélgetett a K&K-ban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban