Na hlavný obsah

Kollár szerint Čaputová rengeteget tett Szlovákiáért

Sem pártja, sem ő nem fogja nehezíteni Ódor kormányának működését.

Kollár szerint Čaputová rengeteget tett Szlovákiáért
Boris Kollár Foto: TASR

Nem szégyenkezünk amiatt, hogy nyíltan támogatjuk Zuzana Čaputová elnöknőt, hiszen rengeteget tett annak érdekében, hogy Szlovákia jobb hely legyen – nyilatkozta Boris Kollár a Markíza televízió vasárnapi politikai műsorában, ugyanakkor kiemelte, Ódor Lajos kormányát elsősorban azért nem támogatja pártja, mert szerintük programnyilatkozatának szociálpolitikai része homályosan és érthetetlenül lett megfogalmazva.

Ezzel szemben azonban megemlítette, sem ő, sem pártja nem fogja nehezíteni Ódor kormányának működését. A műsor vendége volt még a Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, Milan Majerský, aki nem nyilatkozott egyértelműen arról, támogatná-e az Ódor kormányt. A harmadik vendég, Michal Šimečka nehezményezte a két pártelnök döntését a szakértői kormánnyal kapcsolatban.

A pozsonyi kórházakat érintő problémákkal kapcsolatban Kollár úgy gondolja, az lenne a legjobb megoldás, ha a város megvásárolná a Bory kórházat a Pentától, a PS pártelnöke szerint azonban az államnak kellene megmutatnia, hogy egyedül is képes egy sok beteg számára minőségi ellátást nyújtó intézmény létrehozására.

A műsorban szóbakerült a közelgő köztársaságielnök választás kérdése is, amivel kapcsolatban Majerský azt mondta, várhatóan saját jelöltet indítanak majd, Kollár szerint pedig Ivan Korčok kiváló jelölt lenne és biztos benne, hogy a PS is támogatná, Šimečka viszont felhívta a figyelmet arra, hogy Čaputová még nem tett hivatalos bejelentést azzal kapcsolatban, hogy ne indulna a következő választáson.

(denník)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban