Na hlavný obsah

Gerontopunk felsőfokon

Kiss Llászlót aggasztja a klímaválság és a világ fasizálódása, szerinte a kettő összefügg egymással.

Kiss Llászlót legtöbben az Európa Kiadó basszusgitárosaként ismerték meg. A Budapest és Sydney között ingázó zenész nemrég saját együttest verbuvált maga köré, s túl a hatvanon elkészítette első szólólemezét. A magyar és angol nyelvű dalokat tartalmazó Vagy sehol / Or Nowhere című album afféle korai búcsú, mert úgy érzi, eljutott abba az életkorba, hogy ha valamit még le akar tenni az asztalra, azt most kell megtennie. A magyar nyelvű szerzeményekkel összegez és elszámol. Az angol nyelvűek közéletiek és mérgesek, mivel elmondása szerint a világot nézve semmi jó nem jutott az eszébe.

A podcastből kiderül:

  • Laci mivel magyarázza az egykori URH jelentőségét,
  • gondolkodott-e azon, hogy kivel tartson a zenekar megszűnése után, Menyhárt Jenővel vagy Müller Péter Sziámival,
  • az Európa Kiadóban miért nem volt dalszerzőként termékenyebb,
  • felmerült-e benne a disszidálás gondolata,
  • miért 1994-ben hagyta el Magyarországot,
  • mi az oka annak, hogy Ausztráliában csak ritkán zenélt,
  • a világ másik végén élve hogyan tudta összeegyeztetni a zenélést Menyhárt Jenőékkel,
  • van-e még létjogosultsága az Európa Kiadónak,
  • miért nem vonzotta a frontemberi szerep,
  • és mi minden történt időközben, hogy mégis frontember lett belőle,
  • mi előzte meg az első, túl a hatvanon készült nagylemezének megjelenését,
  • miért köti össze a klímaválságot a világ fasizálódásával,
  • milyen rendszer követheti a megszűnésre ítélt kapitalizmust,
  • miért gondolja, hogy akár jól is elsülhet a változás,
  • mi az oka annak, hogy a nehezebbik úton halad a közönség felé,
  • miért ragadt most Magyarországon.

Kiss Llászlót Puha József kérdezte a Pentatonban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban