Na hlavný obsah

Tibor Gašpar volt rendőrfőkapitány megkérdőjelezi Slobodník szavahihetőségét

Egyenesen "hazudozónak" nevezte a bazini Specializált Büntetőbíróságon a NAKA gazdasági bűncselekményeket vizsgáló egységének korábbi vezetőjét.

Tibor Gašpar.
Foto: SITA

Bernard Slobodník egy hazudozó, és semmire sem emlékszik pontosan – jelentette ki április 20-án, csütörtökön a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség, a NAKA gazdasági bűncselekményeket vizsgáló egységének korábbi vezetőjéről Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány a bazini Speciálizált Büntetőbíróságon.

Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány szerint Bernard Slobodník sokáig olyan gyógyszereket szedett, amelyek befolyásolták emlékezőképességét. Slobodník együttműködik a hatóságokkal és több korrupciós ügyben tanúskodik, ilyen Štefan Ž. vállalkozó ügyének április 20-án, csütörtökön folytatódó tárgyalása is.

A bírósági meghallgatáson Gašpar elmondta, rendőrfőkapitányként ő volt Slobodník főnöke.

„Iveta Radičová kormányának 2012-es bukását követően jelentkezett, hogy visszatérne a rendőrségre. Rögtön a kormány bukását követően megkeresett, hogy visszajöhet-e” – mondta Gašpar.

Hozzátette, Slobodník nem kaphatott magasabb szintű biztonsági tanúsítványt, mert ŠtB-s volt.

Gašpar állítása szerint Slobodník több bűncselekményt követett el Ľudovít M-mel, a Pénzügyi Hatóság Bűnügyi Hivatalának volt vezetőjével és a már elhunyt František Böhmmel.

„Erről a tevékenységéről csak az úgynevezett Tisztítótűz (Očistec) akció aktáiból szereztem tudomást, az ügyben ellenem is eljárást indítottak, majd vádat emeltek” – jegyezte meg Gašpar. Szerinte Slobodníkot felkészítették arra, hogy egyes ügyekben megfelelő vallomást tegyen. Gašpar szerint politikai hátterű ügyekről van szó, és szerinte állítását hangfelvételek is igazolják.

Gašpar úgy véli, ezért cserébe a bűnüldöző szervek nem indítanak eljárás Slobodník egyes ügyeiben, és a már folyamatban levő ügyeit „atomizálják”.

A volt rendőrfőkapitány azt is leszögezte a bíróságon, hogy sosem adott egyetlen beosztottjának sem törvénysértő utasítását, parancsot, és más módon sem kért egyiküktől sem törvényekbe ütköző dolgokat.

Štefan Ž-t vesztegetéssel gyanúsítják, a vád szerint 2016 és 2020 között többször lefizette Slobodníkot, elsősorban a Hengerek (Valčeky) néven ismert ügy kapcsán. A vád szerint összesen legalább 85 ezer eurót adott át Slobodníknak, cserébe ezért egyes ügyekben nem indítottak eljárást a hatóságok, illetve Štefan Ž. információkat kapott egyes folyamatban levő ügyekről. A vádlott rokoni kapcsolatban áll Peter Žiga volt gazdasági miniszterrel, jelenlegi parlamenti képviselővel, aki visszautasítja az ellene felhozott vádakat.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban