Na hlavný obsah

Hirman: Ha nem lesz költségvetés, az állam csak a hőszolgáltatókat kompenzálja

Ha a büdzsét elfogadják, az állam a december elején ismertetett séma alapján jár el a kérdésben.

Foto: TASR

Ha idén nem fogadják el az állami költségvetést, 2023. január 1-je után már csak a hőszolgáltatók kompenzációjára lesz forrása az államnak. A lekötött keret már nem lenne elég a gázszolgáltatók kompenzációjára – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Karel Hirman ideiglenesen megbízott gazdasági miniszter. Ha a büdzsét elfogadják, az állam a december elején ismertetett séma alapján jár el a kérdésben.

„A lakossági áram esetében a Szlovák Villamosművekkel kötött memorandum szerint járunk el, a cégek esetében nem szabályozzuk az árakat, hanem kompenzációt akarunk nyújtani. Ezek azonban teljes mértékben az állami költségvetéstől és attól függnek, hogy milyenek lesznek az állam pénzügyi lehetőségei” – magyarázta a miniszter.

„A gázra a mai napig nem lehet általános gazdasági érdekű intézkedést kiadni, mert január 1-től, mint gazdasági minisztérium, nem áll rendelkezésünkre a szükséges mennyiségű anyagi forrás. Még annak ellenére is ez a helyzet, hogy a források készen állnak. A költségvetési provizórium feltételei folytán azonban nem használhatók fel. Ilyen a törvény“ – mondta.

A távhőárak esetében Hirman elmondása szerint a kiadott szabályozást fogják alkalmazni. „Tehát a távhőárak emelkedése eltérő lesz, mert nagyjából 800 különböző hőszolgáltatónk van. Korlátozva lesz az áremelés mértéke, módosul a szabályozás, százalékos emelés helyett maximum 20 eurós emelés lesz lehetséges” – tájékoztatott a miniszter.

Hozzátette: a Szlovák Villamosművek esetében az állam két keret között mozog. „Az első, hogy mi vagyunk a Szlovák Villamosművek egyik részvényese, és felelősségteljesen kell viseltetnünk a társtulajdonolt vállalattal szemben. A második a közérdek, vagyis a társadalom és az állam érdekeinek védelme. Ezen keretek értelmében közelítünk az erőművekkel kötött megállapodáshoz” – mondta Hirman.

Közlése szerint a Szlovák Villamosművek gazdasági helyzete azért is bonyolult, mert a harmadik mohi reaktorblokkot az idén még nem fogják tudni üzembe helyezni. „Sem a kormány, sem én személy szerint nem akarjuk a jelenleginél nehezebbé és bonyolultabbá tenni a helyzetet. Tekintve, hogy a Szlovák Villamosművek a kritikus infrastruktúra részét képezi, és az állam egyharmados részvényese, a harmadik reaktorblokk teljes kapacitáson történő beüzemeléséig megoldást kell találnunk” – magyarázta Karel Hirman ideiglenesen megbízott gazdasági miniszter.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban