Na hlavný obsah

Megkezdődött a visegrádi államfők csúcstalálkozója Pozsonyban

A négy köztársasági elnök aktuális problémákról fognak beszélgetni a plenáris üléseken.

Megkezdődött a visegrádi államfők csúcstalálkozója Pozsonyban
Foto: TASR/Michal Svítok

Megkezdődött Pozsonyban a visegrádi államfők csúcstalálkozója, Zuzana Čaputová államfő a Prímási-palotában fogadta Miloš Zeman cseh, Andrzej Duda lengyel és Novák Katalin magyar államfőt.

„A megbeszélések tárgyát aktuális problémák képezik, az ukrajnai háború és annak hatásai miatt biztonságpolitikai kérdések is terítékre kerülnek. A hatások között pedig az első helyen az energetikai válság szerepel, amely országainkat és egész Európát fenyegeti. Megvitatjuk, hogyan tudunk ebben a helyzetben a legjobban segíteni, mi az, ami összeköt bennünket, de azok a kérdések is terítékre kerülnek, melyekben eltér a véleményünk” – vázolta Zuzana Čaputová a közösségi hálón.

Az államfők programjában két plenáris ülés szerepel, majd délután közös sajtótájékoztatót tartanak.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban