Na hlavný obsah

Gröhling: a somorjai szlovák iskola létrehozásával a szülők kérésének tettünk eleget

Az új iskola megnyitását törvénymódosítás előzte meg.

Gröhling: a somorjai szlovák iskola létrehozásával a szülők kérésének tettünk eleget
Foto: TASR/Jaroslav Novák

A Somorján létrehozott szlovák tannyelvű iskola létrehozásával a szülők kérésének tettünk eleget. Ezt Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter közölte a gimnázium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.

„Csaknem öt év után sikerült biztosítani, hogy a járás érintett 10 községében lakó szülők gyerekei számára elérhető legyen a szlovák nyelvű kötelező oktatás. Fontos, hogy az állam ebben a speciális helyzetben lévő régióban is ki tudja használni a törvény által biztosított lehetőséget, és létrehozza a hiányzó alapiskolát. A gyerekek nem fizethetnek rá azoknak a kisebbségi politikai pártoknak a politikai szándékaira, amelyek a helyi önkormányzatokon belül többséget alkotnak” – közölte a miniszter.

Az alapiskolát átmenetileg a somorjai M. R. Štefánik Gimnázium épületében helyezték el. Később az alapiskolának önálló épülete lesz.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban