Na hlavný obsah

Iskolai dolgozók ezrei tüntettek Pozsony utcáin

A bérezéssel és a körülményekkel való elégedetlenség olyan magas, hogy szeptembertől sztrájkba léphetnek az ágazat dolgozói.

Iskolai dolgozók ezrei tüntettek Pozsony utcáin
A pedagógusok és az iskolai alkalmazottak pozsonyi tüntetése, 2022. június 16-án. Foto: TASR/Jakub Kotian

„Tanár vagyok, ki ér kevesebbet?!” – többek között ez a tábla is olvasható volt azon a megmozduláson, melyen több ezer iskolai dolgozó tüntetett szerdán délután Pozsonyban a magasabb bérekért és a jobb munkafeltételekért. Szlovákiai Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének által szervezett tüntetés a Szlovák Nemzeti Felkelés teréről indult, és onnan parlament elé vonult a tömeg, hogy a követeléseik eljussanak a politikusokhoz

13 és 15 ezer közé becsülik a tiltakozás résztvevőinek számát. Szlovákia minden részéről érkeztek iskolai alkalmazottak, akik ezzel a békés tüntetéssel próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra. Óriási összefogás volt tapasztalható a pedagógus és a nem pedagógus alkalmazottak között, akik felhívták arra az abszurdumra a figyelmet, hogy vannak olyan iskolai alkalmazottak, akik a minimálbér alatt keresnek.

A felszólalások és a tüntetők transzperensei a politikusok felelőségére helyezték a hangsúlyt. Míg a tanárok és az alkalmazottak vonultak a főváros utcáin, addig a kormányban nem született döntés a béremelésről.

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter és Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter politikai csatározása nem hoz előrelépést a helyzet megoldásában. Matovič törvényjavaslatát a pedagógusok béremelésére vonatkozik, de ezzel párhuzamosan növelné az adóterheket is. A pénzügyminiszter szerint ezzel fedezve lenne a tanárok 10 százalékos fizetésemelése, amibe az SaS nem ment bele és blokkolja az adótörvények jóváhagyását. A kormánykoalíció újabb konfliktusának a megoldását Eduard Heger (OĽaNO) kormányfőtől várják az oktatásügy szereplői.

A miniszterelnök egyelőre kijelentette, hogy júliustól 3 százalékkal emelkedik az ágazatban dolgozók fizetése. Ez a béremelési javaslat az előrevetített 12 százalékos infláció mellett csalódáskeltő. A bérezés miatt egyre kevésbé vonzó a pedagóguspálya a fiatalok számára. A munkaerőhiány, a kedvezetőtlen bérezés és az iskolákban tapasztalt rossz körülmények miatt a tüntetés szónokai kilátásba helyezték azt a drasztikus lépést, hogy szeptemberben nem nyitnak ki az iskolák.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban