Na hlavný obsah

Zöld város Kelet-Európában

A város, akár egy hatalmas organizmus, amit emberek laknak, tükrözi is egyben azoknak a gondolkodását, akik alakítják utcáit, tereit, arculatát.

Zöld város Kelet-Európában
Foto: hungarytoday.hu

Európa öreg városai, mint például Budapest, a történelem okozta sebeknek köszönhetően maguk is megkérgesedtek, mint egy vénember. Viszont az építészek új generációja változtatni próbál rajtuk, hogy kicsit fiatalosabbak legyenek, kicsit modernebbek. De az emberrel ellentétben egy város ténylegesen képes lehetne megújulni.

Európában először a hollandok szembesültek az urbanizáció komoly gondjaival. Hollandia kis területű országként maga is szembesült annak problematikájával, hogy a nagy népsűrűség miatt sűrűbbé válnak a városok is. Az új építkezési területek után kutató éhes „szervezet” viszont először a zöld területeket emészti fel.

Budapesten ugyanezt a pusztítást először a háború okozta. A szocialista realizmus pedig már nem igazán törődött új zöld területek létrehozásával, hiszen a kommunizmus az acél és beton nagy korszaka volt. Szerencsére viszont, Hollandiához hasonlóan Európa keleti szegletébe is eljutottak a várostervezés új, zöld gondolatai. De mivel is kell megküzdeni egy építésznek Kelet-Európában, ha zöldebbé szeretné tenni városát?

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban