Na hlavný obsah

A parlament 55. ülésén 80 napirendi pont vár a képviselőkre

Terítékre került többek között a bírósági térkép reformja, a szerzői jogi törvény módosítása, de a tűzoltóként dolgozó édesanyák éjszakai szolgálatának szabályozása is.

A parlament 55. ülésén 80 napirendi pont vár a képviselőkre
Foto: TASR

A Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter által kidolgozott bírósági térkép megszüntetne négy járásbíróságot, azonban megalapítana két, úgynevezett városi bíróságot Pozsonyban és Kassán. A javaslat ezen kívül három fellebbviteli bírósággal számol, amelyek székhelye Zsolnán, Besztercebányán és Nagyszombatban lenne. Azonban az ellenzék és a szakszervezetek kifogásolják a változtatásokat. Szerintük ugyanis nem vették figyelembe a javasolt módosításokat, továbbá úgy látják, veszélybe kerülnének a helyreállítási alapból származó pénzforrások.

A bírósági térkép reformja mellett az 55. ülésen a képviselők foglalkoznak a szerzői jogi törvény módosításával is. 

A szerzői jogi törvény módosítása kapcsán a mai ülés előtt a szerzők elégedetlenségüket fejezték ki. Azt állítják, a javaslat az előterjesztett formájában csak elmélyíti a honorálás tisztességtelen gyakorlatát és a szerzők bizonytalan helyzetét.

Az alkotók képviselői szerint a jogszabály még a szakértők által javasolt módosítások figyelembevétele ellenére is figyelmen kívül hagyja a művek méltányos finanszírozását, valamint az alkotók azon követelményét, hogy ne csupán a szerzői invenciót értékeljék anyagilag, hanem a létrejött mű sikerét is.

„A gyakorlatban ennek úgy kellene kinéznie, hogy a szerző honoráriumának két részből kéne állnia. A díjazás egy része magáért a mű létrehozásáért járna, a másik részt pedig a további felhasználásért járó jogdíjak alkotnák”

– magyarázták a szerzők.

Szerintük a jelenlegi feltételek mellett az alkotók 90 százaléka nem részesül megfelelő anyagi elismerésben a törekvéseiért, háromból két szerző pedig kénytelen művészi tevékenysége mellett másodállást vállalni. Amennyiben a rendszer nem változik, fennáll a veszélye, hogy az alkotók egzisztenciális okokból kénytelenek lesznek felhagyni művészi tevékenységükkel.

Amennyiben a parlament a szerzők kifogásai ellenére is jóváhagyja a módosítást, az érintettek készek Zuzana Čaputová államfőhöz fordulni, hogy vétózza meg azt.

A parlament ezen kívül első olvasatban foglalkozik néhány képviselői javaslattal is. Az SaS például módosítaná a tűzoltó édesanyák éjszakai szolgálatának szabályozását, a Peter Pellegrini körül tömörülő független képviselők a vendéglátóipar áfájának csökkentését, valamint az egyszeri 200 euró értékű nyugdíjpótlék kifizetését javasolják.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban