A Fehér Ház azután nyilatkozott, hogy Joe Biden egy New York-i demokrata párti adománygyűjtésen azt mondta „Kennedy és a kubai rakétaválság óta nem néztünk szembe az Armageddon lehetőségével”.
Putyin a csütörtöki beszédében lekicsinyelte a Nyugattal való nukleáris patthelyzetet.
Rishi Sunak brit miniszterelnökkel szintén arról egyeztettek, hogy Ukrajna támogatását fenn kell tartani.
Az amerikaiak 33 százaléka választaná újra Joe Bident, ha most lenne az elnökválasztás, januárban ez a szám még 36 százalék volt.
Az iráni külügyminisztérium kijelentette, hogy a háború és a szenvedés végét akarják elérni.
Az amerikai elnök nem tart attól, hogy az oroszok atomfegyvert vetnek be az ukrajnai háborúban.
A találkozó a novemberi G20-csúcson valósulhat meg.
Az amerikai elnök szerint a hétfői támadások rávilágítanak arra, mennyire "brutális Vlagyimir Putyin törvénytelen háborúja Ukrajna ellen".
Joe Bidennek ez a kijelentése jelenti eddig a leghatározottabb kötelezettségvállalást a sziget oldalán - jegyzik meg hírügynökségek.
Az Egyesült Államokban naponta átlagosan 390-en vesztik életüket a koronavírus fertőzés következtében.