Ha Magyarországon rosszabbodik a jogállamisági helyzet, akkor ismét zároljuk az európai uniós forrásokat. Ez egy dinamikus folyamat - jelentette ki Vera Jourová, a demokráciáért és átláthatóságért felelős uniós biztos, az Európai Bizottság alelnöke hétfőn az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglakozó minisztereinek brüsszeli tanácskozása előtt.
Mégsem indul az idei EP-választáson Charles Michel, az Európai Tanács elnöke – derül ki a politikus péntek esti Facebook-posztjából.
A jobbközép Európai Néppárt (EPP) a márciusi kongresszusán Ursula von der Leyent fogja jelölni az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjára, amennyiben a politikus folytatni kívánja a tisztséget.
Az Európai Unió mindhárom legfelső vezetőjével találkozott rövid, gyakorlatilag 24 órás brüsszeli útja során Peter Pellegrini, a szlovák parlament elnöke.
Az új lengyel kormányfő vonattal érkezett az ukrán fővárosba, ahol vélhetően az ukrajnai gabonaexport feltételeiről tárgyal, bár hivatalosan csak annyit közöltek, hogy találkozik az ukrán elnökkel és a kormányfővel.
Megérkezett Brüsszelből a negyedik Fico-kormány bizonyítványa, amely tanulsága szerint spórolásból elégtelenre vizsgáztak, ugyanis csalással igyekeztek elkendőzni terveik tökéletlenségeit.
Az Európai Parlament szerint a magyar kormány veszélyezteti az uniós értékeket, intézményeket és forrásokat, ezért ezek uniós szintű védelmére van szükség az Európai Unió Tanácsának július elsején kezdődő, féléves magyar elnökségének ideje alatt
Az Európai Parlament képviselői felszólították a unió tagállamait, hogy tegyenek hatékonyabban a gyűlöletbeszéd és bűncselekmények ellen. A felhívást Szlovákia európai képviselői is támogatták.
Felmerült annak gyanúja, hogy Magyarország vétópolitikáját a jogállamisági eljárás során befagyasztott összegek egy részének feloldásával „puhították fel”, vagy mondhatjuk úgy is: megvásárolták.
Az Európai Parlament hivatalos állásfoglalásban ítélte el a Robert Fico (Smer-SD) kormánya által javasolt büntetőjogi változásokat, beleértve a Speciális Ügyészség megszüntetését.