Na hlavný obsah

Az amerikai színészszakszervezetek jóváhagyták a filmstúdiókkal kötött megállapodást

Az amerikai színészszakszervezetek jóváhagyták a filmstúdiókkal kötött megállapodást, ami véget vetett a négy hónapon át tartó hollywoodi sztrájknak.

Az amerikai színészszakszervezetek jóváhagyták a filmstúdiókkal kötött megállapodást
Foto: TASR/AP

A három évre szóló szerződéssel a szakszervezetisek 78 százaléka egyetértett. A színészek tiltakozása és a forgatókönyvírók sztrájkja az elmúlt hónapokban megbénította az amerikai szórakoztatóipart – jelentette szerdán az AFP. A SAG-AFTRA színészszakszervezet képviselői csaknem egy hónapja egyeztek meg a filmstúdió tulajdonosaival a sztrájk megszüntetéséről.

Azóta a szakszervezet mind a mintegy 160 000 tagjának volt lehetősége szavazni a szerződésről. A szavazás eredményét – a megállapodás végleges jóváhagyását – a SAG-AFTRA kedden közölte. A megállapodás értelmében a színészek bérét minimum 7%-kal megemelik, ráadásul a stúdiók a streaming jogdíjak kérdésében is engedni kényszerülnek.

Ezen kívül sikerült megegyezni a mesterséges intelligencia használatának szabályozásában is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy szükség lesz a színészek jóváhagyására a mesterséges intelligencia használatához, ráadásul kompenzáció is jár nekik utána.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban