Na hlavný obsah

Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel

Alig néhány nap telt csak el a negyedik Fico-kormány megalakulása óta, a belügyminiszter ellen máris bizalmatlansági indítványt kezdeményezett az ellenzék. De úgy tűnik más területen is akadnak göröngyök a hárompárti koalíció simának indult együttműködésének útján. A kormányfő első külföldi látogatását szokás szerint a cseh testvérnemzetnél tette, ahol egyes hírek szerint nem fogadták túl szívéjesen.

Több mint harminc képviselő jelezte írásban, hogy felszólal a Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter leváltásáról szóló parlamenti vitában, köztük a párt képviselői klubjának hét tagja. Semmi keresnivalója a belügyminiszteri poszton olyan embernek, akiről független bíróság mondta ki, hogy törvényt sértett, ő pedig ezt követően megfenyegette a bíróságot – jelentette ki Matúš Šutaj Eštokkal kapcsolatban Michal Šimečka.

Az SNS és HLAS képviselői a két százalékos adó körül vitán különböztek össze. Az nyugdíjjak és szociális juttatások körül továbbra is csak vita van, de nem látni a célt és eredményt.

A kormányfő első külföldi látogatását szokás szerint a cseh testvérnemzetnél tette, ahol egyes hírek szerint nem fogadták túl szívéjesen. A Novinky.cz portál azt írja, Petr Pavel cseh köztársasági elnök az utolsó pillanatig mérlegelte, hogy fogadja-e a szlovák miniszterelnököt.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban