Na hlavný obsah

Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel

Úgy tűnik végére értek a rendőrháborún belüli büntetőügyeknek, legalább is erre enged következtetni a „Végkifejlet” fedőnevű rendőrségi akció, minek kapcsán többek között letartóztatták a Szlovák Titkosszolgálat volt és jelenlegi vezetőjét is. Egyes politikusok rendőrpuccsról beszéltek, miközben a köztársasági elnök még a biztonsági tanács összehívását is kezdeményeznie kellett. A felmérések szerint mindhárom szlovákiai magyarok képviseletéért jelentkező párt messze van a parlamenti küszöbtől.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség is megerősítette, hogy őrizetbe vették a titkosszolgálat igazgatóját is. Michal Aláčot azért tartóztatta le a rendőrség, mert fennállt a gyanú, hogy szabadlábon befolyásolhatná a tanúkat abban a korrupciós ügyben, amivel gyanúsítják. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) vezetője, Roman Konečný pedig hétfőn vesz részt a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, kihallgatásán Zsolnán.

A Biztonsági Tanács augusztus 18-i, pénteki ülését követően Zuzana Čaputová kijelentette, hogy a rendőrségi akciók jogszerűségét csak az ügyészség és a bíróság hivatott megítélni, az országban nem történt semmiféle rendőrségi puccs.

A Modrí, Most-Híd, a Szövetség és a Magyar Fórum körül tömörülő pártok halmaza sem szándékoznak visszalépni a parlamenti választás előtt. A Focus közvéleménykutató intézet szerint egyik formáció sem érné el a parlamentbe jutás 5 százalékos küszöbhatárát: a Szövetség, 3,4 százalékkal, a Modrí, Most-híd 1,7 százalékkal, valamint a Magyar Fórum 0,7 százalékkal.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban