Na hlavný obsah

Szöulban rendezik meg 2027-ben a következő ifjúsági világtalálkozót

2025-ben pedig Rómába várja a fiatalokat jubileumra.

Szöulban rendezik meg 2027-ben a következő ifjúsági világtalálkozót
Ferenc pápa Lisszabonban Foto: Vaticana.va

Augusztus 6-án, a lisszaboni ifjúsági világtalálkozó utolsó napján a szentmisét követően Ferenc pápa másfél millió fiatallal mondta el az Úrangyala imádságot a Tejo parkban. Bejelentette: a következő ifjúsági világtalálkozó Dél-Koreában, Szöulban lesz 2027-ben. 2025-ben pedig Rómába várja a fiatalokat jubileumra.

A pápa útja a hőhullám idején zajlott, Lisszabonban a hőmérséklet 40 Celsius-fokig emelkedett. Ferenc pápa (86) gyakran eltért a beszédei szövegétől, amelyeket alában hónapokkal előre, konkrét eseményekre és közönségre való tekintettel készítenek elő. Az egyházfő újságíróknak elmondta, hogy beszédeit azért rövidítette le, mert tudatosította, hogy a fiatalok nem tudnak hosszasan figyelni, és nem akarta őket hosszas előadásokkal terhelni.

Úgy fogalmazott: „A prédikációk néha gyötrelmesek lehetnek”, valamint, hogy az egyháznak át kell térnie a „rövid és világos, szeretetteljes üzenetet hordozó” prédikációk új eszméjére.

(tasr, Szentszéki Sajtóközpont, Magyar Kurír)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban