Na hlavný obsah

A fiatalokat nem érdekli a politika

Óriási lélektani szakadék van a fiatalok és az idősek között az országban – a két társadalmi csoport teljesen máshogy képzeli el az ország jövőjét, derült ki egy felmérésből ami azt vizsgálta, melyikük, milyen pártot támogat majd a parlamenti választásokon.

A fiatalokat nem érdekli a politika
Foto: Freepik

Nem érdekel az ország, itt úgysem lehet tenni semmit sem, azt, meg hogy holnap mi lesz, majd a nyomor megmondja – szabad fordításban így indul a dalszöveg az egyik szlovák kereskedelmi televízió fiatal választókat megszólító kampányávideójában, amely próbálja bemutatni a fiatalok hozzáállását a közéleti dolgokhoz, majd próbálja motiválni őket. A kampányban a fiatalokkal kapcsolatban azt mondják a politika legtöbbjüket nem érdekli, és hogy legalább 50 százalékuk, el sem megy választani.  Egy másik felmérésből amelyet a Focus közvéleménykutató intézet végzett kiderül, hogy óriási lélektani szakadék van a fiatal és a nyugdíjas korosztály között.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban