Na hlavný obsah

Egyetemek és kollégiumok rekonstrukciójára és korszerűsítésére hirdetett pályázatot az oktatási tárca

Az oktatási tárca 53 millió euró értékben pályázatot hirdetett egyetemi épületek és kollégiumok rekonstrukciójára és korszerűsítésére. A felhívásra állami felsőoktatási intézmények jelentkezhetnek – mondta július 17-én, hétfőn sajtótájékoztatón Daniel Bútora oktatási miniszter.

Daniel Bútora oktatásügyi miniszter.
Foto: SITA

A felhívást a Szlovák Köztársaság helyreállítási tervéből finanszírozzák. Az iskolák 2024. december 31-ig kapcsolódhatnak be. Egy egyetem több pályázatot is benyújthat, miközben egy pályázat legfeljebb 9,9 millió euró értékű lehet.

„A sikeres pályázók ezt követően épületeik komplex rekonstrukciójára, korszerűsítésére fordíthatják a pénzt, és ezáltal energiahatékonyságukat legalább 30 százalékkal növelhetik, ez a pályázati felhívás feltétele” – tájékoztatott Daniel Bútora oktatási miniszter.

Az oktatási tárca államtitkára, Michal Fedák hozzátette, a 30 százalékos energiamegtakarítást energetikai tanúsítvánnyal is dokumentálni kell.

A nyertes pályázó a támogatást olyan projektekre használhatja fel, amelyek megvalósítása legkorábban 2020. február 1-jén kezdődött meg. Így az iskoláknak olyan beruházásaik térülhetnek meg, amelyet saját forrásból már megvalósulrak. Fedák szerint az épületek rekonstrukciója és korszerűsítése nem lehet drágább négyzetméterenként 1 000 eurónál áfával együtt.

„Ha az iskoláknak sikerül például négyzetméterenként 800 euróért elvégezniük a felújítást, akkor a fennmaradó 200 eurót az épület további berendezésére fordíthatják“ – magyarázta.

A korszerűsítésnek legkésőbb 2026 közepéig meg kell történnie, az államtitkár közlése szerint meg kellett várni a szlovák helyreállítási terv felülvizsgálatát, amely meghatározta, hogy mennyi forrás különíthető el a szóban forgó pályázati felhívásra. Elmondása szerint a felhasználható forrásösszeg magasabb, mint amire számítottak.

„Régóta érezzük az egyetemek befektetési adósságát, amely számításaink szerint hosszú évtizedek viszonylatában több százmillió euróra rúg. Ez az egyik olyan lépés, amely hozzájárul ahhoz, hogy az egyetemek a hallgatók és az alkalmazottak számára is vonzóak legyenek“ – tette hozzá a miniszter.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban