Na hlavný obsah

Európa Tanács: Népírtásnak tekinthető az ukrán gyerekek Oroszországba való elhurcolása

Az ukrán gyerekek Oroszországba vagy az általa ideiglenesen elfoglalt területre való erőszakos elhurcolásának és szándékos "oroszosításának" dokumentált bizonyítékai megegyeznek a népirtás nemzetközi meghatározásával - közölte április 27-én, csütörtökön az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése.

Foto: AFP

A strasbourgi székhelyű emberi jogi szervezet hozzátette, bizonyítékok vannak arra, hogy a deportált gyermekek az orosz nyelv, az orosz kultúra és a történelem célzott tanítása révén „oroszosodási folyamatban“ vesznek részt.

Emellett bizonyítékok vannak arra is, hogy megtiltották a gyerekek számára az ukrán nyelv használatát, orosz propagandának vannak kitéve, valamint „hazafias“ online felületeket olvastatnak velük vagy katonai kiképzésen kell részt venniük.

A közgyűlés szerint az ukrán gyermekek Oroszországba való áthelyezését „szisztematikusan tervezték és szervezték meg“, és az a nyilvánvaló célja, hogy „megsemmisítse a gyerekeknek az ukrán identitásukhoz fűződő minden kapcsolatát“.

Emlékeztetnek, az ukrán kormány április közepén arról számolt be, hogy több mint 19 ezer gyermeket deportáltak Oroszországba, további ezrek sorsa pedig továbbra is tisztázatlan.

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Titulka rovatban