Na hlavný obsah

Elhunyt Sárközy Pál festőművész

Kilencvennégy éves korában elhunyt Sárközy Pál festőművész, a volt francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy apja. Sárközy Pál festőművész reklámstúdiót vezetett és grafikusként dolgozott. Nyugdíjas éveiben kezdett el digitális képfantáziaképeket készíteni.

Sárközy Pál
Foto: AFP

Kilencvennégy éves korában elhunyt Sárközy Pál festőművész, a volt francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy apja – tudatta az Instagramon a volt államfő felesége, Carla Bruni-Sarkozy., a volt francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy apja – tudatta az Instagramon a volt államfő felesége, Carla Bruni-Sarkozy.

A kisnemesi családból származó nagybócsai Sárközy Pál 1928-ban Szolnokon született, gyerekkorában szüleivel Budapestre költözött, majd a második világháború alatt a család továbbköltözött Ausztriába.

Sárközy Pál innen Németországba emigrált, ahol Baden-Badenben 5 évre belépett a Francia Idegenlégióba, majd Párizsban telepedett le.

A francia fővárosban ismerte meg első feleségét, akitől három fia született: a középső gyermeket Nicolas Sarkozyt 2007-benFranciaország elnökévé választották.

Sárközy Pál festőművész reklámstúdiót vezetett és grafikusként dolgozott. Nyugdíjas éveiben kezdett el digitális képfantáziákat készíteni.

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban