Az alkotmány kimondja, hogy az önkormányzatok az eredeti hatáskörök mellett átruházott hatásköröket is ellátnak, amelyekhez az államnak elegendő forrást kell biztosítania számukra. Ez azonban jelenleg nem történik meg, sőt, az önkormányzatoknak a parlamentben elfogadott törvénymódosítások következményeit a saját költségvetésükből kellene finanszírozniuk.
A Számvevőszék és a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása képviselői egyetértettek abban, hogy a választási időszak végéig meg kell állítani azt a törvényhozási örvényt, amely költségvetési fedezet nélkül hoz kiadások növelését eredményező döntéseket, és amely Szlovákiát a görög útra tereli. Ľubomír Andrássy, az NKÚ elnöke emlékeztetett, hogy a polgárok az élethelyzetek akár 85%-át a községek és városok szintjén oldják meg. Branislav Tréger, a ZMOS elnöke szerint néhány önkormányzatnak még az év végéig kardinális problémát jelent majd egyes hatáskörök ellátásának biztosítása, például az oktatás, a szociális ügyek vagy a hulladékgazdálkodás területén.
(teraz.sk)