Na hlavný obsah

Kihallgatta ma a NAKA Robert Ficót az Alkonyat-ügy kapcsán

A volt kormányfőt bűnözői csoport létrehozásával és hivatali visszaéléssel vádolják.

Kihallgatta ma a NAKA Robert Ficót az Alkonyat-ügy kapcsán
Foto: TASR/Jaroslav Novák

Az ellenzéki Smer-SD párt vezetője, Robert Fico ma tanúvallomást tett a nagyszombati rendőrségen. Továbbra is koholtnak tartja az Alkonyat-ügyben (Súmrak) ellene felhozott vádakat, és az egész ügyet politikai eljárásnak nevezte, amelynek célja az ellenzék felszámolása. A volt kormányfőt bűnözői csoport létrehozásával és hivatali visszaéléssel vádolják.
Fico azt állítja, hogy a nyomozók el sem tudták neki magyarázni a vádak lényegét. „Továbbra is azt kérdezem, hogy hogyan hoztam létre azt a bűnözői csoportot, hogyan éltem vissza a jogkörömmel. Hiszen nem volt felettesi jogköröm Makó vagy Imrecze fölött” – mondta. „Ha ezekre a kérdésekre választ kapunk, készek vagyunk folytatni a kihallgatást“ – tette hozzá Fico a közösségi hálón közzétett, újságírókhoz intézett nyilatkozatában.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban