Na hlavný obsah

Keresik Boris Johnson utódját a konzervatívok

Több fordulós szavazáson fog kiderülni, hogy ki veszi át a toryk irányítását.

Keresik Boris Johnson utódját a konzervatívok
Boris Johson távozik a londoni Downing Street 10 alatt lévő miniszterelnöki rezidenciáról, 2022. május 26-án. Foto: TASR/AP

Gyorsított eljárásban akarják megtalálni Boris Johnson utódját a brit konzervatívok. Július 20-ig két névre szeretnék szűkíteni a jelöltek listáját – közölte szombat délután az 1992 Bizottság egyik tagja. Az új pártelnök megválasztása több fordulóból áll, amelyek száma attól függ, hány jelölt jelentkezik a tisztségre. A képviselői szavazáson a legkevesebb szavazatot kapott jelöltek egyenként esnek ki egészen addig, amíg csak két jelentkező marad. Közülük pedig a párt 160 000 tagja választ győztest.

„Úgy gondolom, hogy július 20-ig, amikor a parlament összeül, két névvel is elő tudunk állni. A végleges választ az októberi pártkonferenciára, vagy talán még azelőtt megkaphatjuk” – mondta Geoffrey Clifton-Brown, az 1922 Bizottság tagja. A közvélemény-kutatások és a fogadóirodák szerint a legesélyesebb utódjelölt Ben Wallace védelmi miniszter. Wallace azoban cáfolta, hogy versenybe szállna a pozícióért.

(mti)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban