Na hlavný obsah

Franciaországban alkotmányba foglalnák az abortusz tiszteletben tartását

Ez lesz az első törvényjavaslat amiről az egy hete megválasztott új francia nemzetgyűlés megszavaz.

Franciaországban alkotmányba foglalnák az abortusz tiszteletben tartását
Foto: AP Photo

Miután az amerikai alkotmánybíróság a pénteki döntésével lehetőséget biztosított az Egyesült Államok tagállamainak az abortusz betiltásátra Franciaországban először az ellenzéki baloldali szövetség, majd szombaton a Reneszánsz névre átkeresztelt kormánypárt nemzetgyűlési frakció is bejelentette, hogy törvénytervezetet nyújtanak be a parlamentbe, amely „alkotmányba foglalná az abortusz tiszteletben tartását“.

Ez lehet az első olyan törvényjavaslat, amelyet az egy héttel ezelőtt megválasztott új francia nemzetgyűlés megszavaz.

Az amerikai döntés „a nőkre nézve katasztrofális: a világban minden kilencedik percben azért hal meg egy nő, mert nem biztonságos módon hajtották végre a művi-terhességmegszakítást“ – mutatott rá a kormánypárt nemzetgyűlési frakcióvezetője a France Inter közrádióban. „Ez azt is jelenti, hogy Franciaországban intézkedéseket hozunk azért, hogy a jövőben ne lehessen visszavonni a már létező jogokat“ – tette hozzá.

(mti)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban