Na hlavný obsah

Tanácskozott a Szövetség Országos Tanácsa

A Szövetség elnökének célkitűzése az, hogy az önkormányzati pozíciókat sikeresen tartják meg.

Tanácskozott a Szövetség Országos Tanácsa
Foto: Szövetség/Facebook

A Szövetség Országos Tanácsa szombaton megtartotta első ülését. Forró Krisztián, a párt elnöke a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy most is jelentős számú megyei képviselőjük és polgármesterük van, ezeket a pozíciókat igyekeznek megtartani és újabbakat is szeretnének szerezni. A konkrét jelöltekről az adott régióban működő pártszervek döntenek. Nagyszombat és Nyitra megyében mindenképpen szeretnének elnökjelöltet állítani, a többi régióban együttműködési lehetőséget keresnek más szereplőkkel.

Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke arról beszélt, a megyei választásokra vonatkozóan most egy programot fogadtak el, ehhez keresik a jelölteket. Országos Tanácsa által elfogadott nyilatkozatot az aktuális politikai helyzetre is reagált. Ebben élesen bírálják a kormányt, amely a párt szerint nem képes a gazdasági és az ukrajnai háború okozta válsággal megbirkózni.

(Pátria Rádió)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban