Na hlavný obsah

2500-an vettek részt tegnap a nyitrai Svätopluk téren a Smer szervezésében tartott május 1-i ünnepségen

Nagyjából 2500-an vettek részt tegnap a nyitrai Svätopluk téren a Smer szervezésében tartott május 1-i ünnepségen, amely később a kormány és az államfő, valamint a pártelnök, Robert Fico őrizetbe vétele elleni tiltakozássá alakult.

2500-an vettek részt tegnap a nyitrai Svätopluk téren a Smer szervezésében tartott május 1-i ünnepségen
Foto: TASR

A tömeg különösen Erik Kaliňák és Ľuboš Blaha beszéde alatt kezdett el skandálni, a legtöbb érzelmet azonban Fico váltotta ki, aki felszólította a résztvevőket, hogy szolidaritásból tapsoljanak „a bebörtönzött Robert Kaliňáknak“ és arra biztatta őket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a Smer tiltakozó rendezvényein. „Meg kell változtatnunk a Szlovák Köztársaság kormányát, ebben kell segítenetek nekünk. Ugyanígy új államfőnek kell jönnie. Meg kell buktatnunk a kormányt, meg kell buktatnunk az elnököt, demokratikus, törvényes úton“ – zárta Robert Fico. Beszéde alatt a tüntetők összecsaptak egy idős férfival, aki a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak fényképével érkezett a rendezvényre. A rendőrség konfliktusellenes csoportjának kellett beavatkoznia a férfi elleni támadásba. (TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban