Na hlavný obsah

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel

Kilakoltatásoktól tart az államfő, ezért nem írja alá az ukrajnai menekültek szállásköltség-támogatását is célzó törvényt. Az ellenzék megint lemondatná a belügyért, most a menekültválság kiszervezése miatt, és rendőrkézre került Slota, korrupcióval gyanúsítják.

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel

Zuzana Čaputová köztársasági elnök még nem írta alá a lex Ukrajna törvényt. Ragaszkodik a jogszabály módosításához, abból a célból, hogy a szlovák állampolgárokat megvédjék a bérleti szerződések felmondásától. Jelezte, hogy ellenkező esetben visszaadja a törvényt. Ezt poprádi sajtótájékoztatóján mondta az államfő.

Rendkívüli ülésen tárgyalják majd Roman Mikulec visszhívását, az erről szól ülés feltehetően szerdán lesz, miután megtárgyalták az igazságügyi reformot és az építési törvényeket. Kollár szerint Mikulecnek önmagának kell megvédeni a társadalom előtt a döntést, hogy a menkültválság kezelését kisebb magáncégekre bízták. „Nem erőltetem Mikulec távozását.“ – mondta.

A bazini Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) szombaton Ján Slota szabadlábra helyezése mellett döntött. A döntés nem jogerős. A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze indítványozta Slota előzetes letartóztatásba való helyezését.

Slotát korrupcióban való bűnrészességgel gyanúsítják, konkrétan azzal, hogy 2018-ban 5000 euró összegű kenőpénzt fogadott el, majd azt átadta P. P. zsolnai kerületi bírónak azzal a céllal, hogy befolyásolja a döntéshozatalt egy konkrét bűncselekménnyel összefüggésben.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban