Na hlavný obsah

A NATO-főtitkár szerint Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezheti

Előfordulhat, hogy Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezi Ukrajnában - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak.

A NATO-főtitkár szerint Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezheti
Jens Stoltenberg a NATO főtitkára. Foto: TASR/AP

Stoltenberg nyomatékosan figyelmeztette Oroszországot, hogy ne merje támadni Ukrajnát tömegpusztító fegyverekkel. Mint mondta, Moszkva „abszurd állításokat” tett vegyi és biológiai fegyverek előállítására szolgáló ukrajnai laboratóriumokról, és „most, hogy ezek a hamis állítások elhangzottak, ébernek kell lennünk, mert lehetséges, hogy a hazugságok leple alatt éppen Oroszország tervezhet műveleteket vegyi fegyverekkel”.

A NATO főtitkára ismét kizárta a szövetség beavatkozását az ukrajnai háborúba. A NATO védelmi szövetség, nem keresi a bajt, nem akar összecsapni Oroszországgal. Ezért egy NATO-által felügyelt ukrajnai repüléstilalmi övezetről sem lehet szó, mert az az orosz inváziós erők megtámadását, „közvetlen konfrontációt” jelentene – fogalmazott.

(mti)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban