Na hlavný obsah

Két fázisban oldják fel a járványügyi szigorításokat Szlovákiában

Amennyiben a járványhelyzet nem rosszabbodik, február 28-án elkezdődhet a feloldások első fázisa.

Foto: TASR

Szlovákiában a járvány a végéhez közeledik, véli Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő. Az egészségügyi tárca összeállította a járványügyi intézkedések feloldásának tervét. A tervezet szerint február 28-tól kezdődik meg a járványellenes óvintézkedések fokozatos enyhítése. Megszűnik az OTP, OP és az OP+ rezsim. Az enyhítés második fázisa március végén kezdődne meg , amikor eltörlik majd a létszámkorlátokat és módosítják a maszkhordásra vonatkozó előírásokat. A kormányfő elmondta a szerda reggeli kormányülés előtt, hogy a korlátozások feloldása a többi területet is érint, például meghosszabbítják a gasztro szektor üzemegységeinek működési idejét, így mindegyik éjfélig nyitva tarthatna. 

“Eltöröljük a karantént abban az esetben, ha az iskolában pozitív személlyel találkoznak a gyerekek. Jelentősen emeljük a résztvevők megengedett létszámát az alacsony és közepes kockázatú rendezvényeken, illetve a magas kockázattal járó rendezvényeken, mint például a lakodalmak vagy az ünnepségek, is lazításokra lehet számítani”

– fejtette ki Eduard Heger.

Az alacsony kockázatú rendezvényeken, például a színházi előadásokon 500 résztvevő is lehetne, vagy félkapacitással működhetnének az intézmények. A magas kockázatú rendezvényeken, mint a már említett lakodalmakon vagy halotti torokon 50 személy vehet részt.

“Az egészségügyi minisztérium a szakmai konzíliummal holnapra hívta össze a többi ágazat képviselőit, hogy az intézkedéseket részletesen megtárgyaljuk, majd az országos tisztifőorvos kiadványában megjelennek”

– magyarázta Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter. 

A lazítások második fázisa március 28-ra várható abban az esetben, ha a járványhelyzet nem lesz rosszabb. Ha ez így lesz, minden létszámkorlátozást és karanténszabályt eltörölnek, és módosítják a szájmaszk használatának feltételeit is. 

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban