Na hlavný obsah

Veszélyben van Csallóköz ivóvízkészlete

A Szövetség arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi kormány nem támogatja kellőképpen a csatornahálózatok kiépítését.

Veszélyben van Csallóköz ivóvízkészlete

A párt elnöke szerint komoly lépéseket kell tenni az ivóvíz érdekében

Csallóköz alatt található Közép-Európa egyik legnagyobb ivóvízkészlete. A Szövetség párt már korábban jelezte, felméréseik szerint a régiónak csatornázási gondjai vannak, ennek következtében pedig veszélyben van ivóvízkészlete. A szaktárcának a korábbi választási időszakhoz képest mintegy háromszor több pénze van csatornaépítésre, a kérvények vagy egyharmadát teljesítette eddig. Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Szlovákia a mai napig nem teljesítette azt a kötelezettségét, amit 2004-ben vállalt el. A kötelezettség szerint a több mint 2000 fős településeken biztosítani kell a csatornahálózatot. Jelenleg is vannak olyan járások, ahol a települések kevesebb mint tíz százalékában van megfelelő csatornahálózat.

„Elsősorban a csallóközi vízvédelmi területére összpontosítanánk, tudjuk jól, hogy Közép-Európában a legnagyobb ivóvízkészlet pont Csallóközben van, és egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire óvjuk és mennyire védjük. Azt látjuk, hogy a központi kormány ismét megfeledkezett erről a régióról.“

– fogalmazott a párt elnöke.

A csatornahálózat tervdokumentációjának kidolgozása egy kisebb település estén mintegy 25 ezer euró, amit egy 100 ezer € körüli éves költségvetésű falu nem engedhet meg magának, ehhez, valamint ahhoz, hogy a már kiépített rendszert rá lehessen kapcsolni a megfelelő tisztítóhálózatokra, a kormány támogatására lenne szükség- tette hozzá a pártelnök.

„Az által, hogy a csatornahálózat nincs megoldva ebben a régióban, ezzel veszélyeztetjük az ivóvíz készletünket. Éppen ezért szükségünk van arra, hogy komoly lépések legyenek megtéve.“

– emelte ki Forró.

A környezetvédelmi minisztérium felelősségéről beszél a volt miniszter

Sólymos László volt környezetvédelmi miniszter, a párt országos tanácsának elnöke a jelenlegi szaktárca hozzáállásáról úgy vélekedik, hogy megengedhetetlen az, hogy a nem támogatják a csatornahálózat kiépítésének folyamatát. A támogatások megvonásával a minisztérium jelenlegi vezetése veszélyezteti az ivóvíz tisztaságát.

„Azokról a településekről van szó, ahol Közép-Európa legértékesebb ivóvízkészlete található. Ennek ellenére szinte minden harmadik településen nincs csatornahálózat Csallóközben. Megengedhetetlen az is, hogy így bánjunk az ivóvíz készletünkkel.“

– mondta a Szövetség országos tanácsának elnöke.

Az emissziós kvóták eladásából származó pénzek 30%-át környezetvédelmi célokra kellene fordítani, de ez nem történik meg – mondta Sólymos. Úgy véli, a problémát meg lehetne oldani, hiszen a kormányfőt, a pénzügyminisztert és a tárca vezetését ugyanaz a párt adja. Sólymos a sajtótájékoztató során rámutatott arra, hogy a beadott projektek nagy része nem kerül megvalósításra.

„Összehasonlításképpen 2019-ben 231 projektet támogattunk, 2021-ben 76-ot. Tehát háromszor annyi pénze van, és háromszor kevesebbet támogat. Tavalyi évben Csallóközi települések közül egyetlen egy sem kapott ilyen támogatást, pedig hát alatta van az ivóvizünk.“

Mózes szerint a kormány elhanyagolja a régiók infrastrukturális fejlesztéseit

Mózes Szabolcs, a párt alelnöke és az Összefogás elnöke szélesebb megközelítésből véleményezte a témát. Szerinte a jelenleg regnáló kormány nem törődik megfelelően a régiókkal, és a déli és keleti országrészekkel. Kifogásolja azt, hogy nem valósulnak meg a szükséges infrastrukturális fejlesztések az ország egyes részein, és az adóreform jelentősen megnehezíti az önkormányzatok életét.

„Ez a kormány, és ez a koalíció nem törődik kellőképpen a régiókkal, illetve nem törődik Dél-Szlovákiával és Kelet-Szlovákiával, ezt láthattuk az útfejlesztési terv esetében. Ugyanez vonatkozik az építési törvényre, az adóreformra, ahol kétszár millió eurót akarnak kihúzni az önkormányzatok zsebéből, és az összes többi lépésre, amikor az önkormányzatok háta mögött őket meg nem kérdezve hoznak számukra és a polgármesterek számára előnytelen lépéseket.“

– vélekedik a párt alelnöke.

80 millió euróból lehetne megoldani a csatornázási problémákat

A csütörtöki tájékoztatón jelenlévő Balódi László, a dunaszerdahelyi járásbeli Nemeshódos település polgármestere a projektdokumentáció finanszírozásának kérdésével kapcsolatban rámutatott arra, hogyha a kormány képes volt finanszírozni az oltási lottót, akkor a csatornázási projekteket is képesek anyagilag támogatni.

„A mindenkori kormány talál 28 milliót lottózásra, akkor nem hiszem el, hogy nem tudnának találni pénzt arra, hogy legalább ezer lakosig lévő falvaknak nem tudják megoldani a projekt dokumentációs kiadásait is.“

– mondta Balódi.

Az érdeklődésünkre, hogy ki, mikor milyen kérdéssel kereste meg az illetékeseket, hogy a felvázolt helyzet változzon, Sólymos László elmondta:

A volt környezetvédelmi miniszter úgy vélekedik, hogy 80 millió euróra van szükség arra, hogy a régió csatornázási gondjai megoldhatóak legyenek.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban