Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa tegnap óva intette Izraelt a nemzetközi humanitárius jog megsértésétől a Gázai övezet déli csücskén található Rafah ellen tervezett katonai támadással, ahol több mint egymillió ember keresett menedéket a harcok elől.
Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa kedden kijelentette, hogy Ukrajnában továbbra is "főként az orosz erők" követnek el háborús bűnöket. Egyúttal kijelentette, hogy a világ már belefáradt ebbe a konfliktusba és más aktuális válságokba.
Minden lehetséges eszköz igénybe vételével és nyomásgyakorlással kell elérni a szudáni konfliktus mielőbbi lezárását - hangsúlyozta május 11-i, csütörtöki felhívásában az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
Átlagosan hetente több mint tíz embert ítéltek halálra és végeztek ki a közel-keleti országban.