Április 3-ával több mint 62 ezer gyermek számára megkezdődött az alapiskolai beiratkozás időszaka.
Az immár ötödik éve futó "Tanulás az életért" program a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik számára nyújt segítséget, hogy a többségi háttérrel rendelkező gyermekekkel azonos helyzetbe kerüljenek.
Az iskolai testnevelés kötelező óraszámának növelése nem kellően megalapozott - közölték honlapjukon az Oktatási Elemzések Központjának elemzői a törvényhozás által márciusban második olvasatba utalt javaslatot véleményezve.
Az Amnesty International éves jelentése szerint jellemzően továbbra is szegregáltan történik a roma gyerekek oktatása.
A szlovákiai magyar iskolahálózatot leginkább az alacsony tanulószám és az ebből fakadó finanszírozási problémák veszélyeztetik.
Szlovákiában továbbra is fennáll a romákkal szembeni rendszerszintű diszkrimináció - állapította meg éves jelentésében az Amnesty International Slovensko.
Összesen 10 570 ukrán gyerek jár iskolába Szlovákiában. A legtöbben alapiskolások és elsősorban pozsony megyei oktatási intézményeket látogatnak.
Az oktatási törvénymódosítás sikerén múlik az uniós helyreállítási alap harmadik fejezetének a kifizetése.
Az SaS feltétele viszont az, hogy cserébe teljesíteni kell a helyreállítási tervben foglaltakat.
A törvénymódosítást az előző oktatási tárcavezető, Branislav Gröhling kezdeményezte, aki most nem támogatja a törvényt.