A Focus közvéleménykutatása szerint az államfő mutatta a legpéldamutatóbb magatartást az elmúlt hetek eseményei során.
Ha megkeresik, az SaS elnöke kész tárgyalni Eduard Heger ideiglenesen megbízott kormányfővel a 76 képviselőből álló új többségről.
Nem volt még ilyen kaotikus állapotban az országot vezetésével megbízott réteg.
Emlékeztetett: a költségvetés lényeges eleme az államigazgatásban, az oktatásügyben és az egészségügyben dolgozók béremelése.
Ideiglenesen a miniszterelnök vezeti a tárcát.
Eduard Heger holnap arra fogja kérni Zuzana Čaputová államfőt, hogy vegye el Igor Matovičtól a pénzügyminisztérium élére szóló megbízatást.
Ajánlatot tett az SaS-nek, ha elfogadják költségvetést, akkor távozik a hivatalából.
A pénzinjekció lehetővé teszi, hogy az egészségügyi intézmények stabilizálják gazdálkodásukat és csökkentsék adósságukat.
Krajniak szerint a költségvetés elfogadása elsődleges, hogy eljuttathassák a támogatásokat az embereknek.
Az SaS elnöke szerint 2 órával ki akarták tolni a szavazást, ám miután a pénzügyminiszter visszatáncolt, maguk is módosítottak álláspontjukon.