Na hlavný obsah

Sulíkék visszaléptek volna, de Matovič miatt nem tették meg

Az SaS elnöke szerint 2 órával ki akarták tolni a szavazást, ám miután a pénzügyminiszter visszatáncolt, maguk is módosítottak álláspontjukon.

Foto: TASR

Richard Sulík az SaS elnöke azt mondta, a csütörtöki bizalmatlansági szavazás előtt pártja készen állt arra, hogy elhalasszák a szavazást, vagy akár vissza is vonják indítványukat, ám ezt az Igor Matovič lemondása körüli helyzet miatt végül nem tettek meg.

„Michal Šipoš OĽANO frakcióvezetővel megegyeztünk abban, hogy két órát csúsztatjuk a szavazást, hogy még tárgyaljunk az álláspontunkról“ – mondta Sulík.

Mint ismeretes, Igor Matovič a szavazás előtt bejelentette, hogy hajlandó lemondani a pénzügyminiszteri posztról. El is ment az államfő irodájába, hogy átadja neki a lemondási nyilatkozatát, amit az iroda alkalmazottai előtt alá is írt, ám végül meggondolta magát, a dokumentumot kivette az alkalmazott kezéből, és távozott.

„Ez is bizonyítja azt a káoszt, ami az ország irányításakor is jelen volt“ – tette hozzá Richard Sulík.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban