Na hlavný obsah

Az államfő megvétózta a hatásköri törvényt

Zuzana Čaputová államfő kedden megvétózta a hatásköri törvényt és újratárgyalásra visszaküldte a parlamentbe.

Az államfő megvétózta a hatásköri törvényt
Foto: SITA/Milan Illík

Martin Strižinec elnöki szóvivő tájékoztatása szerint az államfő kifogást emelt a törvény több rendelkezésével, valamint magával a jogalkotási folyamattal kapcsolatban is.

Čaputová fenntartásainak egy része a Statisztikai Hivatal és az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal elnökeinek kinevezési és felmentési módja megváltoztatására vonatkozik. Szerinte a jogalkotó nem tartotta be az alkotmány azon előírását, amely szerint a vezető állami tisztviselőket az államfő nevezi ki, az állami tisztviselőket pedig a kormány.

Az államfő kifogásolja azt is, hogy a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) és az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) is a központi államigazgatási szervek közé sorolódik. Fenntartásai vannak a fegyverek és védelmi ipari termékek kereskedelmére vonatkozó engedélyek módosításával kapcsolatban is, amelyek kiadása ezentúl kizárólag a védelmi minisztérium véleményétől függne, a külügyminisztérium és a SIS engedélye nélkül.

Az államfő ugyanakkor a rövidített törvényhozási eljárást és a kormány által deklarált indokokat politikai jellegűnek tartja.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban