Na hlavný obsah

Már több, mint 800-an írták alá a Kisebbségi Kulturális Alap megszüntetése ellen indított petíciót

Bukovszky László, Rigó Konrád és Ravasz Ábel kezdeményezésére petíció indult a Kisebbségi Kulturális Alap megszüntetése ellen, melyet két nap alatt több, mint 800-an írtak alá.

Már több, mint 800-an írták alá a Kisebbségi Kulturális Alap megszüntetése ellen indított petíciót

A Martina Šimkovičová vezette kulturális minisztérium már korábban jelezte, hogy várhatóan növelik majd a minisztériumi ellenőrzést az alapnál, a jövő évi jogalkotási tervből azonban más olvasható ki. A Fico-kabinet tervei szerint az alap akár teljesen meg is szűnhet, beolvadva egy Kultúratámogatási Alapnak nevezett, minden kulturális forrásért felelős alapba.

A 2017-ben, az akkor Most-Híd párt közreműködésével létrejött Kisebbségi Kulturális Alap nagy előnye, hogy a kisebbségi szervezetek maguk dönthették el, kiket jelölnek a támogatások elosztásáért felelős öttagú bizottságba. Bár a Kultúratámogatási Alap lehetséges működéséről még kevés információ látott napvilágot, félő, hogy ennek az autonómiának a megszűnéséhez vezetne.

A kormány egyelőre nem kommentálta pontosan milyen változásokkal járna az esetleges összevonás a kisebbségek számára elérhető forrásokat tekintve, a petíció kezdeményezői ugyanakkor attól tartanak, hogy már maga a működési költségek megnövekedése is a kisebbségeket érintené hátrányosan.

(napunk, új szó)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban