Na hlavný obsah

A kórházhálózat optimalizálásának halasztását kéri a ZMOS

A kórházhálózat optimalizálásának elhalasztását kéri a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS), egyebek mellett a mentőszolgálat folyamatban levő reformjára hivatkozva. Erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt Jozef Božik, a ZMOS elnöke.

A kórházhálózat optimalizálásának halasztását kéri a ZMOS
Foto: TASR

Božik kiemelte, mivel elmaradt a mentőállomások hálózatának tervezett újítása, a kórházakat érintő változások csak veszélybe sodornák az egészségügyi ellátórendszer működését.

A társulás elnöke egyúttal azt is kiemelte, hogy továbbra is ellenzik öt szülészet tervezett megszüntetését, pont ahogy a sürgősségi gyermekellátást érintő változtatásokat is, utóbbival kapcsolatban pedig azt nyilatkozta küzdeni fognak érte, hogy még ha lerövidített félfogadási idővel is, de megmaradjon mind a 15 gyermeksürgősségi ügyelet.

Az optimalizáció elhalasztása mellett érvel a Szlovákiai Kórházak Szövetsége is, szerintük ugyanis az nincs megfelelően előkészítve és kizártnak tartják, hogy 2024-ben be lehetne vezetni.

Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter bejelentése alapján a jövő hét elején találkozik majd az önkormányzatok képviselőivel, hogy a számára prioritásként megnevezett optimalizáció ügyéről tárgyaljanak.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban