Na hlavný obsah

Matovič: A miniszterjelöltek közül a legnagyobb veszélyt Kaliňák jelenti

Igor Matovič, az OĽaNO mozgalom vezetője felhívta Zuzana Čaputová köztársasági elnök figyelmét, hogy Rudolf Huliak, jelölése a környezetvédelmi minisztérium élére közel sem a legproblémásabb a jelöléseket illetően, hiszen a Smer Robert Kaliňákra bízná a védelmi tárca irányítását, ami az OĽaNO politikusai szerint rendkívül veszélyes.

Matovič: A miniszterjelöltek közül a legnagyobb veszélyt Kaliňák jelenti
Foto: SITA/Diana Černáková

Igor Matovič pénteki sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, milyen veszélyekkel jár, ha a Smer korábbi belügyminisztere áll majd a védelmi minisztérium élére.

„A legnagyobb veszélyt maga Robert Kaliňák jelenti” – mondta Matovič, és többször is maffiának nevezte Kaliňákot. Egyebek mellett azt írta a számlájára, hogy neki köszönhetően Norbert Bödör nyitrai oligarcha befolyásolni tudta a rendőrséget, a maffia pedig az egész rendőri állományt a kezében tartotta.

Az OĽaNO vezetője problémásnak tartja, hogy Robert Kaliňák a védelmi tárca vezetőjeként személyesen nevezheti ki a katonai hírszerzés vezetőjét. Igor Matovič azt üzente Zuzana Čaputová államfőnek, hogy ne dugja homokba a fejét, mert az ő felelőssége is, hogy kik lesznek az új miniszterek.

(Pátria Rádió,

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban