Na hlavný obsah

Leváltják az Általános Egészsgügyi Biztosító igazgatóját

Michal Palkovič egészségügyi miniszter hétfőn visszahívta hivatalából Richard Strapko-t az Általános Egészsügyi Biztosító (VšZP) eddigi igazgatóját - derült ki a miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.

Leváltják az Általános Egészsgügyi Biztosító igazgatóját
Foto: TASR

Nyilatkozata szerint a minisztérium nem elégedett a biztosító által múlt héten benyújtott, a megszorító intézkedések végrehajtására vonatkozó tervvel, ennek felelőssége pedig elsősorban az igazgatót terheli.

Palkovič emellett kiemelte, úgy gondolja nem az igazgató az egyetlen a biztosítónál, akinek a vezetéshez való hozzáállása nem megfelelő, éppen ezért a szektor finanszírozásának átszervezése egymagában nem oldaná meg a problémát.

Strapko emellett távozik a biztosító igazgatósági tanácsából is, az új igazgató személyét azonban csak azt követően hozzák nyilvánosságra, hogy a jelölt megkapja az Egészségügyi Felügyeleti Hatóság (ÚDZS) jóváhagyását is.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban